Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Volt egyszer

2011.03.23


„Van egy gonosz, melyet láttam a nap alatt, és baj azaz
emberen. S az ember nem perlekedhetik azzal aki hatalmasabb nálanál.”



 



Volt egyszer

 





Volt egyszer egy szép nagy országunk.

Mára széttört kicsiny Magyarországunk.

Benne fogyatkozó Isten hitünk.

El nem felejtett, rajtunk maradt

 Roppant ítéletek.

 Angyali zokogásnak könnye,

 Kárpátalja, Őrvidék, Erdély és Délvidék.

 Most felülmúló sátáni kacagás,

Mennydörgés maradt nekünk.

 

S milliónyi magyar elme-szív,

Életzavart árváink és sok bűnös,

Istennel perlekedő, ország pusztító,

Nyomortervezőink.

 

Pedig az ország a miénk,

S a tied is!

Széttört életünk, létünk,

 Meddig a miénk?

E mára kicsi ország,

Megtört nemzetünk?

 



Görbe útjaink, pusztulásba zuhantak.

Teljes romlást készítünk.

Mond, meddig a miénk?

 Az ország, életünk szobája,

Melyet Istentől ajándékba kaptunk.

 



S szép lassan kiraboltan,

Bele is halunk.

Meddig a miénk?

A fájdalom örök,

De ami még megmaradt bennünk remény,

Mond meddig a miénk?

 

S egy kérdés:

Ki a hibás e zsarnoki pusztító tettért?

Mikor magyar árváink bolyongnak

Hontalan, a nagyvilág mezején.

Mit mondunk csecsszopóinknak,

Hol a haza, hova, kihez tartoznak majd?

 

S ifjaink, mint levegőért,

Most honért kapkodva,

Égnek a reménytelenség tüzén.

S bánatuk tengernyi áradata lett,

 Elveszített magyarságuk.

 

Ha netán, Isten kegyelme,

Újra megújult Magyarországot,

Teremtene az ég alatt

És valahol gyökeret verne a jövőnek

E költemény,

Magyarságuktól megfosztott

Árváink gyász könnyei öntözzék,

Faként nőjön ki a sok ártatlan áldozat

Megkésett imái, melynek ige illatú virága

És gyümölcs íze az édes hit.

 


 


Sipos János 
A trianoni békediktátum 90. évfordulójára.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.