Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

Mács Józseffel beszélgetett HUgom

2010.04.04
 

Pénz beszél, a kutya ugat! – avagy mennyire állja meg a helyét az illem a hozammal szemben

 

       Irodalomi, értelmiségi, pornóújság, bulvár-, napi-, havilap, liberális és radikális kiadványok, s talán napestig lehetne sorolni, hogy hány országban hányféle lap jelenik meg, s ezek a lapok mire törekednek, milyen céllal látnak napvilágot. S a több millió újság mögött még egyszer annyi újságíró áll, akik a közérdeket – bár  sajnos manapság inkább az önös érdekeiket – szolgálják. S ez nemcsak Amerikában van így, hanem Magyarországon és szülőföldünkön(Felvidéken) is. Sok-sok ember sok-sok nézettel. Közülük választottam egyet: Mács Józsefet, főállású írót és nyugdíjas újságírót, aki a mai napig publikál lapokban. Ellátogattam hozzá, s egy kávé mellett elbeszélgettünk múltról és jelenről, illemtanról s úgy általában az újságírásról:

 

– Ön a pártállam idejében kezdett, s a rendszerváltás után rövid ideig dolgozott. Abban a korban annak, aki meg akart maradni a helyén, feljebb akart kapaszkodni a létrán, ki kellett szolgálnia a rendszert. Manapság is rengeteget hallunk olyat, hogy ez az újság ennek a pártnak a „bérence”, hogy ha sikeres akarsz lenni (a szólásszabadság ellenére) nem nagyon ugrálhatsz. Hogy látja ezt?

 

– Összetett a kérdés, két részben adok rá választ, először is a saját pályafutásom kapcsán a kommunista rendszerben, illetve a mostani  – még mindig kialakulóban levő – demokratikus többpártrendszerrel kapcsolatban. 1952-ben kezdtem pályafutásomat, ezalatt kétszer fenyegettek meg elbocsátással, s később el is bocsátottak. Amikor fiatal, kissé még tudatlan, talán mondhatni „forró fejjel” belecsöppentem a dolgokba,  nemegyszer megégettem magam. 1956 kapcsán nyilatkoztam „rendszerellenesen”,  ezután csak az újabb ballépéseimre vártak. Nem sokkal ezután a Hét c. újsághoz kerültem, melynek akkoriban 7000-es példányszáma volt, ez éveken át stagnált. Mivel a cseszlovákiai magyart igazából az érdekli, hogy „itthon” mi folyik, feltérképeztük Dél-Szlovákiát, s rengeteg régióról, községről, aktualitásról írtunk. Az eladási példányszám 3 év alatt elérte a 41 ezret, s ez volt a legmagasabb. Ennek a mi kis szabadságunknak az lett a vége, hogy ellehetetlenítettek bennünket, s a rendszerváltás után a lap végleg tönkrement. 

Na de kanyarodjunk az „új” rendszer újságírásához! Igaza van abban, hogy vannak lapok, melyeket a pártok pénzelnek, s ezek az ő érdekeiket szolgálják. Viszont ha egy független újságban publikál valaki, az állam csak a saját kárán próbálhatja őt, vezetőit befolyásolni, elhallgattatni.

     A mai világban sajnos nem a rendszer által gyakorolt cenzúra, hanem az egyéni cenzúra a jellemző –  tehát ami a rovatvezetőnek nem tetszik, azt esetleg nem is teszi be. Én is így jártam egy cikkemmel, amely aztán a főszerkesztő közbelépésére jelent meg. S itt kellene, hogy az a bizonyos etikett fellépjen, és az egyéni véleményt – pl. egy rovatvezetőét – elfojtsa.

 

 

– S most lépjünk ki a politika és a cenzúra világából, s vizsgáljuk meg az újságírót mint egyént! Tehát nem azt, hogy meddig mehet el egy párttól függően, hanem hogy mit engedhet meg magának az írásai alanyaival szemben. Mit írhat meg, mit nem illik megkérdezni stb. Nem feltétlenül arra az estre gondolok, amikor valaki kritikát ír, hanem hogy a bulvárlapok vajon beleavatkozhatnak-e a magánéletbe.

– A mai időkben az újságíró szinte teljesen szabad kezet kap, mérlegelhet, nem kell mindig azt írnia, hogy minden szép, minden jó, tökéletes. De itt megint csak szituációkra gondolhatunk, ha pl. egy férfi  megerőszakol egy lányt, ott nemigen lehet köntörfalazni.

 

 – Igen, ez végül is világos. Tehát akkor tegyük fel, hogy van egy férfi, aki megerőszakolt egy védtelen hölgyet... Viszont van mondjuk egy sztárpár, akik valami okból kifolyólag válnak. Természetesen a tényt, hogy a férfi bűncselekményt követett el, nem fogjuk eltussolni, nem akarjuk kimagyarázni. De valóban ki kell teregetni mások magánéletét?

 – A mai sajtó, főleg a bulvárlapok azt írják meg, amire a nép ugrik. S bár durva, mégis igaz, és ki kell mondani, hogy sajnos az újságírást nagy részben ez vezérli: „Pénz beszél, kutya ugat!” Tehát a főszerkesztő és a laptulajdonos mércéje: mennyi pénz jön be, mennyire nő az eladási példányszám. Ez úgymond az ő erkölcsi és etikai mércéjük. Kant mondta: szép az, ami érdek nélkül tetszik, ez mára így módosult: A szép az, ami pénzt hoz a konyhára.

 

 

– Tehát  itt etikáról és erkölcsről csak ironikusan beszélhetünk. Illetve mondhatjuk, hogy maga az „illem” fogalma mára kitágult. Mit eredményez ez?

– Pontosan. Az állandó pénzhajhászással az írások színvonala egyre csökken, s ezzel az emberek ízlése is  folyamatosan romlik. De természetesen még mindig vannak irodalmi és értelmiségi lapok, melyek pont a „mi” rétegünket szeretnék „kiszolgálni”, de ez nem biztos, hogy az a befektetés, amely sok hasznot hozna.

 

 

– Egy interjúnál vannak szabályok, hogy mit és milyen módon lehet kérdezni, vagy ez függ magától a riportertől, de főképp az alanytól? Mit vonhat maga után a túl merész kérdezek-felelj játék, írásmód?

– Ebben az esetben az illető nem köteles válaszolni. Ha pedig az újságíró erőszakoskodik, vagy olyat is megír, ami nem teljesen igaz, akkor számolhat azzal, hogy az alanyt a bíróságon látja viszont, ahol is a legkisebb büntetése az lehet, hogy korrigálva ismét le kell adnia a cikkét.

 

 

– Beszéltünk a színvonal romlásáról, a lapok erkölcsi mércéjéről, ön szerint ez meddig süllyedhet még?

– Ami az erkölcsi szintet illeti, már beszélhetünk akár teljes züllöttségről is, hisz a pornó ma az újságokban is fénykorát éli, s itt már sem az etikett, sem az erkölcs, sem az emberi méltóság nincs jelen.

 

– Azt hiszem, hogy végigmentünk minden lényeges ponton, ami ide tartozhat. Beszéltünk az interjú „veszélyeiről”, elemezgettük a bulvárlap kontra irodalmi újság  történetet, s eljutottunk az erkölcstelenség magasiskolájához, hogy így fejezzem ki magam. Végül mindezt összegezve, tanulságot levonva kijelenthetjük, hogy újságírói etikettről beszélni a mai materialista és egyre liberalizálódó világban csak abszolút minimális szinten lehet?

 
– Ennyire borúlátónak talán nem kell lennünk, de tény, hogy egyre jobban haladunk a szabadelvűség felé, fontosabb a pénz, mint az minőségi szórakoztatás. Nehéz megmondani, hogy hol kezdődnek és meddig érnek ezen a területen a publicista korlátai. Amit viszont én előtérbe szeretnék helyezni: egy újságírónak sosem szabad elfelejtenie, hogy célja van a világban, nem szabadna illetlennek és erkölcstelennek lennie, főleg nekünk nem, akik kisebbségben élünk. Minden újságírónak, de írónak is legyen a szeme előtt, hogy „a nemzete érdeke a legfontosabb”. Ha ifjúsági rovatot szerkeszt, akkor a közelítse a gyerekek felé a kultúrát, ha falujában havi lapot ad ki, akkor írja meg a falubeli helyzeteket! Álljon ki a lap a magyarság mellett, támogassa a történelem és az identitástudat beivódását, nem radikálisan, de mindenképpen erőteljesen és hatásosan!

 

 – Ez  nagyszerű végszó volt! Nagyon szépen köszönöm a közreműködést!

– Igazán nincs mit, örülök, hogy segíthettem... 

     

Az interjú körülbelül két óra anyagából lett kialakítva, s a beszélgetés során egyre hulltak le az illúzióim, s egyre jobban rádöbbentem, hogy a világ már itt tart materialista, liberális szinten. Sok-sok minden letisztult bennem a mit, miért, mikor és hogyan kérdésekkel kapcsolatban. S csak ajánlani tudom az ifjú újságírópalántáknak, hogy jól gondolják meg, eladják-e a lelküket a pénznek és a fényűző sikernek, vagy pedig visszatérnek az újságírás régi feladatához, az emberek tájékoztatásához, szórakoztatásához, műveléséhez! 

LV 
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.