Mács Józseffel beszélgetett HUgom
Pénz beszél, a kutya ugat! – avagy mennyire állja meg a helyét az illem a hozammal szemben
Irodalomi, értelmiségi, pornóújság, bulvár-, napi-, havilap, liberális és radikális kiadványok, s talán napestig lehetne sorolni, hogy hány országban hányféle lap jelenik meg, s ezek a lapok mire törekednek, milyen céllal látnak napvilágot. S a több millió újság mögött még egyszer annyi újságíró áll, akik a közérdeket – bár sajnos manapság inkább az önös érdekeiket – szolgálják. S ez nemcsak Amerikában van így, hanem Magyarországon és szülőföldünkön(Felvidéken) is. Sok-sok ember sok-sok nézettel. Közülük választottam egyet: Mács Józsefet, főállású írót és nyugdíjas újságírót, aki a mai napig publikál lapokban. Ellátogattam hozzá, s egy kávé mellett elbeszélgettünk múltról és jelenről, illemtanról s úgy általában az újságírásról:
– Összetett a kérdés, két részben adok rá választ, először is a saját pályafutásom kapcsán a kommunista rendszerben, illetve a mostani – még mindig kialakulóban levő – demokratikus többpártrendszerrel kapcsolatban. 1952-ben kezdtem pályafutásomat, ezalatt kétszer fenyegettek meg elbocsátással, s később el is bocsátottak. Amikor fiatal, kissé még tudatlan, talán mondhatni „forró fejjel” belecsöppentem a dolgokba, nemegyszer megégettem magam. 1956 kapcsán nyilatkoztam „rendszerellenesen”, ezután csak az újabb ballépéseimre vártak. Nem sokkal ezután a Hét c. újsághoz kerültem, melynek akkoriban 7000-es példányszáma volt, ez éveken át stagnált. Mivel a cseszlovákiai magyart igazából az érdekli, hogy „itthon” mi folyik, feltérképeztük Dél-Szlovákiát, s rengeteg régióról, községről, aktualitásról írtunk. Az eladási példányszám 3 év alatt elérte a 41 ezret, s ez volt a legmagasabb. Ennek a mi kis szabadságunknak az lett a vége, hogy ellehetetlenítettek bennünket, s a rendszerváltás után a lap végleg tönkrement.
Na de kanyarodjunk az „új” rendszer újságírásához! Igaza van abban, hogy vannak lapok, melyeket a pártok pénzelnek, s ezek az ő érdekeiket szolgálják. Viszont ha egy független újságban publikál valaki, az állam csak a saját kárán próbálhatja őt, vezetőit befolyásolni, elhallgattatni.
– S most lépjünk ki a politika és a cenzúra világából, s vizsgáljuk meg az újságírót mint egyént! Tehát nem azt, hogy meddig mehet el egy párttól függően, hanem hogy mit engedhet meg magának az írásai alanyaival szemben. Mit írhat meg, mit nem illik megkérdezni stb. Nem feltétlenül arra az estre gondolok, amikor valaki kritikát ír, hanem hogy a bulvárlapok vajon beleavatkozhatnak-e a magánéletbe.
– Igen, ez végül is világos. Tehát akkor tegyük fel, hogy van egy férfi, aki megerőszakolt egy védtelen hölgyet... Viszont van mondjuk egy sztárpár, akik valami okból kifolyólag válnak. Természetesen a tényt, hogy a férfi bűncselekményt követett el, nem fogjuk eltussolni, nem akarjuk kimagyarázni. De valóban ki kell teregetni mások magánéletét?
– Tehát itt etikáról és erkölcsről csak ironikusan beszélhetünk. Illetve mondhatjuk, hogy maga az „illem” fogalma mára kitágult. Mit eredményez ez?
– Egy interjúnál vannak szabályok, hogy mit és milyen módon lehet kérdezni, vagy ez függ magától a riportertől, de főképp az alanytól? Mit vonhat maga után a túl merész kérdezek-felelj játék, írásmód?
– Beszéltünk a színvonal romlásáról, a lapok erkölcsi mércéjéről, ön szerint ez meddig süllyedhet még?
– Azt hiszem, hogy végigmentünk minden lényeges ponton, ami ide tartozhat. Beszéltünk az interjú „veszélyeiről”, elemezgettük a bulvárlap kontra irodalmi újság történetet, s eljutottunk az erkölcstelenség magasiskolájához, hogy így fejezzem ki magam. Végül mindezt összegezve, tanulságot levonva kijelenthetjük, hogy újságírói etikettről beszélni a mai materialista és egyre liberalizálódó világban csak abszolút minimális szinten lehet?
– Ez nagyszerű végszó volt! Nagyon szépen köszönöm a közreműködést!
Az interjú körülbelül két óra anyagából lett kialakítva, s a beszélgetés során egyre hulltak le az illúzióim, s egyre jobban rádöbbentem, hogy a világ már itt tart materialista, liberális szinten. Sok-sok minden letisztult bennem a mit, miért, mikor és hogyan kérdésekkel kapcsolatban. S csak ajánlani tudom az ifjú újságírópalántáknak, hogy jól gondolják meg, eladják-e a lelküket a pénznek és a fényűző sikernek, vagy pedig visszatérnek az újságírás régi feladatához, az emberek tájékoztatásához, szórakoztatásához, műveléséhez!